Állás...

Beadtam életem első álláspályázatát a Károli Gáspár Református Egyetem Általános Lélektani és Módszertani Tanszékére. Fúúú, tök jó lenne már jövőre tanítani, miközben csinálom a PhD-t!

Megcsináltam ahogy tudtam az önéletrajzomat (kössz Bazs és Máccsi a helpet!) és a publikációs jegyzékemet. Írtó komolyan hangzik :)) Szerintem egyszerre komoly meg nevetséges, de mindenfélekép újdonság számomra hasonló publikációs jegyzéket csinálni magamról, mint amilyen a legnagyobb kutatóknak, professzoroknak van. És az egyetlen különbség az övéké és az enyém között, hogy az előbbi kicsit hosszabb :)

Ha valakit érdekel, leszedheti az önéletrajzomat innen, illetve az egyszerre röhejes és komoly publikációs jegyzékemet innen.

Hasonlót kívánok mindenkinek

Szabad vagyok. Tisztán érzem, hogy azzá válhatok, amivé akarok.

Tengernyi lehetőségem van, és ebből több is nagyon vonzó. Itthon, Olaszországban, Amerikában - ösztöndíjak, kutatási-tanári pálya, sportpszichológia, terapeutaság... Bármit választhatok, igaz bármelyik esetén keményen meg kell majd dolgoznom, de ez inkább felcsigáz, mint lelomboz.

És mindeközben engem szeret a legkiválóbb leányzó a világon!

Még szerencse, hogy ma este odatehettem mindezt Jézus elé egy szentmise keretében.

4 nap csoda - első fejezet: az odaút

Kihagyhatatlan lehetőségem adódott, hogy meglátogassam Kedvesemet Loppianóban. A Sudár házaspár még szeptember folyamán felajánlotta, hogy ők mennek majd október végén Loppianóba kocsival, és van-e kedvem velük tartani. Meg is beszéltük, hogy 22-én, csütörtök délben indulunk. Aznap reggel azonban az a hír fogadott, hogy előzőestikomolyabbkáréssérülésnélküliárokbafordulás miatt mégsem megyünk... Nehezen elfogadható és feldolgozható volt ez, Klárinak is és nekem is. Mentem volna én külön is, csak a repcsi pont rohatt drága volt azidőtájt... Aztán délután 3-kor kaptam egy sms-t Kedvestől, hogy minden nap fél 5-től megy vonat Velencébe, és esetleg másnap (pénteken) ha úgy alakul, mégiscsak kiutazhatnék. De gondoltam, miért ne próbálnám meg elérni még az aznapit, hiszen van még 90 percem arra, hogy utánanézzek az utazás részletinek, összepakoljak, felöltözzek, visszavigyem a Szt.János Apostol iskolába a tornateremkulcsot, elrohanjak a Keletibe, végigvárjam a nemzetközi pénztárnál álló sort, és esetleg még kajáljak is egyet, mert aznap még szinte semmit sem ettem... Nem mérlegeltem az esélyeimet, de elszánt voltam. Pár percnyi összepakolás után elrohantam leadni a kulcsot, és rohantam a keletibe, és úgy tűnt, hogy kb 15 perces sorban állás esetén még el is érem a vonatot. Csakhát a metrón velem összefutó ismerősöm azt mondta, hogy a nemzetközi pénztárnál órás sor szokott lenni... Sebaj, még mindig elszánt voltam. Elhatároztam, hogy az időben sorrakerülés végett nem félek használni a pszichós tudásomat (első körben kedvességet, második körben határozottságot). Aztán ha mindez mégis kevésnek bizonyulna, belegondoltam, hogy ha most úgyis elutazgatok 40 ezer fotintot, akkor simán belefér, hogy lefizessek 1-2 ezer forinttal valakit, hogy egy nappal többet lehessek Loppianoban Klárival... Ez a haditerv nagyon megnyugtatóan hatott rám, majdnem annyira, mint az, amikor megláttam, hogy a nemzetközi pénzárrészleg 3 nyitott kasszájánál összesen 4 db ember várakozik :) Így még kaját is vehettem az indulásig rendelkezésemre álló 6,5 percben, úgyhogy maximális örömmel ugrottam fel a vonatra, és zötykölődtem végig a potom 20 órát...