Uff

A rendkívül jófej és szimpatikus olasz, salvadori, mexikói, brazil és két egyiptomi munkatársaimmal alkotott csapatunk ma bővült egy belorusszal. Nagyon érdekes. Nagyon unszimpatikus. Pl. a kinézete, simán el tudom képzelni, hogy az orosz elnyomóink is kb így néztek ki. Ja, és csak oroszul tud a csávó. Meg eddig én lehettem a legfrissebb, körbeszeretett, végtelen türelemmel körbevett tagja a csapatnak, mától ő az. És ráadásul ügyesebb is mint én.

Hát azt hittem, hogy bennem nincsenek előítéletek, embercsoportokkal szembeni ellenérzések meg ilyesmik, de úgy látszik mégis vannak. A kölcsönös szeretetnek működnie kell vele is. No majd meglátjuk.

A fontos a fontos

Ma kemény hullámvölgyem volt munka közben. Fáradság+kedvetlenség+sok nemtommi. Az is felmerült bennem, hogy ilyen állapotban egyáltalán lehetséges-e szeretni. Következett a szünet. Gondoltam írok Klárinak egy sms-t, de mielőtt belekezdtem volna, elhívtak a munkatársaim kávézni. Valamiért, magamsemtommé velük tartottam. Út közben + ott megismerkedtem vagy 6 emberrel. Legtöbbük a fokolarino iskolán vannak és ugyanott dolgoznak ahol én. Mindegyikükkel kb annyit beszélgettem, hogy hogy hívnak, hol laksz, csinálszok-e itt valami iskolát: Gen vagy fokolarino vagy Sophia, sőt vki azt hitte, hogy a Loretto iskolán vagyok (ami ugye házasoknak van). Ma vagy 5-ször elmondtam, hogy én nem csinálok semmi különös sulit itt, hanem csak dolgozom + a menyasszonyom (fidáncátám) a Sophián tanul és készülünk a jövő nyári esküvőnkre. Ennél mélyebbre egyikőjükkel sem mentünk. Amikor visszatértem a rendkívül monoton csiszolómunkához azon kaptam magam, hogy boldog vagyok. Azt éreztem, hogy fontos vagyok annak a 6 embernek, akikkel találkoztam-megismerkedtem a szünetben. Pedig alig beszéltünk és csak felszínes dolgokról. Mégis úgy kérdezgettek, hogy határozottan azt éreztem, hogy fontos vagyok nekik. Nagyon durva…

El is gondolkodtam, hogy én vajon mennyire éreztettem, éreztetem a körülöttem levőkkel, hogy fontosak nekem. Pl. Klárival, az otthon levőkkel, stb. Rájöttem, hogy ahogy fejlődik a kapcsolatunk úgy a fontosság kifejeződése is változik, legalábbis részben (az odafigyelés, érdeklődés az marad). Klárinak nyilván másmódon tudom és kell kifejeznem, hogy fontos nekem. Nade hogyan? Izgi mi?

Meg arra is rájöttem, hogy a lapos, erőltetett kapcsolataimban egyik irányban sincs meg ez a fontosság-éreztetés. Tehát ha valaki (A) azt akarja, hogy fellendüljön valaki mással (B) a kapcsolata, akkor szerintem tuttira bejön, ha (A) megfelelőképp tudja éreztetni a másikkal (B), hogy ő (B) bizony fontos a számára (A)! Persze nem könnyű, de a Szentlélek tuti besegít. Amúgy legalábbis részben ez lehet a titka Papp Gábornak is. Sőt akaratlanul én is csináltam már ilyet.