Ma kemény hullámvölgyem volt munka közben. Fáradság+kedvetlenség+sok nemtommi. Az is felmerült bennem, hogy ilyen állapotban egyáltalán lehetséges-e szeretni. Következett a szünet. Gondoltam írok Klárinak egy sms-t, de mielőtt belekezdtem volna, elhívtak a munkatársaim kávézni. Valamiért, magamsemtommé velük tartottam. Út közben + ott megismerkedtem vagy 6 emberrel. Legtöbbük a fokolarino iskolán vannak és ugyanott dolgoznak ahol én. Mindegyikükkel kb annyit beszélgettem, hogy hogy hívnak, hol laksz, csinálszok-e itt valami iskolát: Gen vagy fokolarino vagy Sophia, sőt vki azt hitte, hogy a Loretto iskolán vagyok (ami ugye házasoknak van). Ma vagy 5-ször elmondtam, hogy én nem csinálok semmi különös sulit itt, hanem csak dolgozom + a menyasszonyom (fidáncátám) a Sophián tanul és készülünk a jövő nyári esküvőnkre. Ennél mélyebbre egyikőjükkel sem mentünk. Amikor visszatértem a rendkívül monoton csiszolómunkához azon kaptam magam, hogy boldog vagyok. Azt éreztem, hogy fontos vagyok annak a 6 embernek, akikkel találkoztam-megismerkedtem a szünetben. Pedig alig beszéltünk és csak felszínes dolgokról. Mégis úgy kérdezgettek, hogy határozottan azt éreztem, hogy fontos vagyok nekik. Nagyon durva…
El is gondolkodtam, hogy én vajon mennyire éreztettem, éreztetem a körülöttem levőkkel, hogy fontosak nekem. Pl. Klárival, az otthon levőkkel, stb. Rájöttem, hogy ahogy fejlődik a kapcsolatunk úgy a fontosság kifejeződése is változik, legalábbis részben (az odafigyelés, érdeklődés az marad). Klárinak nyilván másmódon tudom és kell kifejeznem, hogy fontos nekem. Nade hogyan? Izgi mi?
Meg arra is rájöttem, hogy a lapos, erőltetett kapcsolataimban egyik irányban sincs meg ez a fontosság-éreztetés. Tehát ha valaki (A) azt akarja, hogy fellendüljön valaki mással (B) a kapcsolata, akkor szerintem tuttira bejön, ha (A) megfelelőképp tudja éreztetni a másikkal (B), hogy ő (B) bizony fontos a számára (A)! Persze nem könnyű, de a Szentlélek tuti besegít. Amúgy legalábbis részben ez lehet a titka Papp Gábornak is. Sőt akaratlanul én is csináltam már ilyet.
Szia Máté!
VálaszTörlésIlyen esetek, mint a munka közbeni hullámvölgyek, néha előfordulnak. Ez teljesen természetes. Most mondhatnám, hogy képzeld el, vannak, akiknek ez az egész életük, hogy ilyen tevékenységgel tartanak el egy egész családot. Ők nem nagyon engedhetik meg maguknak a fásultságot.
Amiket mások kedvességéről, szolgálatkészségéről írsz, nos, annak itthon is meg kellene végre jelennie, vannak is erre utaló jelek, valami lassan elkezdődik talán és ebbe az irányba mutat. Én is igyekszem így élni, sajnos nem mindig sikerül. Pont ehhez kellenek az olyan fiatalok, mint Ti is, akik ezt nem csak mondják majd itthon, hanem aktívan művelik is!
A másik fontosságának éreztetésére néha az is elég, hogy figyelmesen meghallgatod, és rámosolyogsz.
Majd igyekszem néha reagálni a blogbejegyzéseidre, talán nem felejtem el egyéb dolgaim mellett.
Nagyon hasznos, hogy monoton fizikai munkát végezve keresel egy kis pénzt, a későbbiekben ez az élmény még biztosan vissza-vissza fog térni más irányú munkáid során.
Hi Máté!
VálaszTörlésMost találtam meg a blogodat, és olvastam végig. Nekem most lett új munkahelyem itt Németországban. Ahogy olvastam a bejegyzésed a történetedről nekem teljesen más jött le, mint ami neked. Persze más ország, más emberek, kb. más világ, de mégsem. Ugyanis az emberek azok emberek. Mindenhol. Legyen az bármelyik civilizált ország. Én másképp látom a dolgokat a történetek alapján mint te. Ha gondolod, és érdekel szívesen kifejtem emailben.
Üdv!
K. Gy. jr.