szeretetté válás

Feljajdultam,

Sajnáltam magam.

Az Úrhoz kiáltottam,

Változtasson szeretetté.

Szeretetté váltam.

Fellélegeztem és szerettem,

Ez tök jó,

Épp olyan, mint a vízen járás.

nagy igazság(nak érzem most)

Uff

A rendkívül jófej és szimpatikus olasz, salvadori, mexikói, brazil és két egyiptomi munkatársaimmal alkotott csapatunk ma bővült egy belorusszal. Nagyon érdekes. Nagyon unszimpatikus. Pl. a kinézete, simán el tudom képzelni, hogy az orosz elnyomóink is kb így néztek ki. Ja, és csak oroszul tud a csávó. Meg eddig én lehettem a legfrissebb, körbeszeretett, végtelen türelemmel körbevett tagja a csapatnak, mától ő az. És ráadásul ügyesebb is mint én.

Hát azt hittem, hogy bennem nincsenek előítéletek, embercsoportokkal szembeni ellenérzések meg ilyesmik, de úgy látszik mégis vannak. A kölcsönös szeretetnek működnie kell vele is. No majd meglátjuk.

A fontos a fontos

Ma kemény hullámvölgyem volt munka közben. Fáradság+kedvetlenség+sok nemtommi. Az is felmerült bennem, hogy ilyen állapotban egyáltalán lehetséges-e szeretni. Következett a szünet. Gondoltam írok Klárinak egy sms-t, de mielőtt belekezdtem volna, elhívtak a munkatársaim kávézni. Valamiért, magamsemtommé velük tartottam. Út közben + ott megismerkedtem vagy 6 emberrel. Legtöbbük a fokolarino iskolán vannak és ugyanott dolgoznak ahol én. Mindegyikükkel kb annyit beszélgettem, hogy hogy hívnak, hol laksz, csinálszok-e itt valami iskolát: Gen vagy fokolarino vagy Sophia, sőt vki azt hitte, hogy a Loretto iskolán vagyok (ami ugye házasoknak van). Ma vagy 5-ször elmondtam, hogy én nem csinálok semmi különös sulit itt, hanem csak dolgozom + a menyasszonyom (fidáncátám) a Sophián tanul és készülünk a jövő nyári esküvőnkre. Ennél mélyebbre egyikőjükkel sem mentünk. Amikor visszatértem a rendkívül monoton csiszolómunkához azon kaptam magam, hogy boldog vagyok. Azt éreztem, hogy fontos vagyok annak a 6 embernek, akikkel találkoztam-megismerkedtem a szünetben. Pedig alig beszéltünk és csak felszínes dolgokról. Mégis úgy kérdezgettek, hogy határozottan azt éreztem, hogy fontos vagyok nekik. Nagyon durva…

El is gondolkodtam, hogy én vajon mennyire éreztettem, éreztetem a körülöttem levőkkel, hogy fontosak nekem. Pl. Klárival, az otthon levőkkel, stb. Rájöttem, hogy ahogy fejlődik a kapcsolatunk úgy a fontosság kifejeződése is változik, legalábbis részben (az odafigyelés, érdeklődés az marad). Klárinak nyilván másmódon tudom és kell kifejeznem, hogy fontos nekem. Nade hogyan? Izgi mi?

Meg arra is rájöttem, hogy a lapos, erőltetett kapcsolataimban egyik irányban sincs meg ez a fontosság-éreztetés. Tehát ha valaki (A) azt akarja, hogy fellendüljön valaki mással (B) a kapcsolata, akkor szerintem tuttira bejön, ha (A) megfelelőképp tudja éreztetni a másikkal (B), hogy ő (B) bizony fontos a számára (A)! Persze nem könnyű, de a Szentlélek tuti besegít. Amúgy legalábbis részben ez lehet a titka Papp Gábornak is. Sőt akaratlanul én is csináltam már ilyet.

Sok-sok szeretet és mégis egy

Ma elképesztően sok szeretet kaptam - kaptunk Klárival:

1.: Reggel Fabio, akinél laktam Incisaban behozott kocsival egészen az Azurig (bútorgyárig), ahova munka ügyben kellett mennem. Ez az út kb 50 perc lett volna, de mivel az egész költözési cuccomat (2 nagy és egy kicsi táska) is el kellett hoznom ez így még nagyobb szám.

2.: Az Azurban iszonyat kedvesek voltak a munkavezetők. Pl. ha akartam volna már ma munkába álltam volna. És a fizetést is úgy szeretnék adni, ahogy együtt „megértjük” az albérleti díjam függvényében. Mert perpill nem fizetek albérleti díjat még egy hónapig, mert vendégeskedem egy fokoláros családnál.

3.: A bútorgyáras felüdülés után elkezdett picit esni az eső, ígyhát felajánlotta az egyik fejes, hogy elvisz kocsival a Sophiára. Amúgy nem is moccant volna ki, csak miattam szállt kocsiba és fuvarozott. Ez is óriási!

4.: A fokoláros családhoz (Cardinaliékhoz) való beköltözés után le akartunk menni Klárival Incisaba olasz telefonkártyát venni. Roberto a családfő felajánlotta, hogy szívesen bevisz minket, hiszen amúgy is el kell intéznie pár dolgot. Végül egészen a boltig vitt, sőt be is kísért, mondván jól jöhet, hogy őt jól ismerik ott…

5.: A telefonkártya csináltatáshoz kiderült, hogy kell olasz adószám… Erre nem számítottunk, viszont a telefonkártyás nő ott helyben szerzett nekünk olasz adószámot via Internet… Nagyon durva. És emellé tök kedves is volt.

6.: Roberto miután elintézte incisai dolgait, kérés nélkül értünk jött a telefonkártyás bolthoz és visszavitt minket Loppianoba, és így éppen elértük Klárival a 6-os misét a San Vito templomban.

7.: Cardinaliék meghívtak minket vacsorára. Kissé esős időben indultunk el Klárival erre a 12-13 perces sétára (Sophia-Cardinali ház). Anélkül, hogy bármit is egyeztettünk volna Roberto kijött elénk kocsival… Amikor láttuk, hogy jön szembe egy kocsi, azt mondtam Klárinak, hogy én besz@rok, ha elénk jönnek… Nem váltottam be az ígéretem.

8. Olyan vacsorát kaptunk, ami állítólag „semplice”, de mégis hihetetlen jó volt.. Ezt most nem részletezem, mert fáradt vagyok. Nagyon szupi volt.

9. És mindeközben Klári folyamatosan szeretett engem, én is próbáltam őt.

Mi kell még?

Olasz alapfokú nyelvvizsga

Végre megérkezett az alapfokú nyelvvizsga bizonyítványom, így már tutira átvehetem a diplomámat szeptemberben (ha elmegyek a diplomaosztóra Chiara Luce boldoggáavatásáról lemaradva...).

Szóbeli 73%
Írásbeli 88%

:)

Na mégiscsak szép az élet

Bizony :)

Nincs kedvem címet adni

Kedvetlen vagyok, semmihez nincs kedvem... Nincs kedvem élni se. De meghalni se.

Versenykiiírás

Versenytársakat keresek, Margitszigeti körök lefutását illetően. Ma kezdtem el, és tök jó lenne, ha többen is csinálnánk és megosztanánk az eredményeinket. Ez azért esne jól, mert lenne mihez viszonyítanom az eredményeimet, meg azért is, mert így húzhatnánk egymást fölfelé. Az én mai eredményem 23p 38mp.

A számítógépen játszás pszichológiája iránti érdeklődés

Képzeljétek, felhívott telefonon egy gimnáziumi tanár, hogy tartanék-e előadást a diákok szülei számára a számítógépen játszásról, annak pszichológiájáról. Tökre örülök!

Elnézést kérek

Kaptam néhány visszajelzést, melyek szerint néhány bejegyzésem rosszul érinthet másokat... Elnézést kérek értük, és természetesen javítottam ezeket a nem publikus blogba illő dolgokat.

Vissza nem térő ajánlat mindenki számára

Hármat kívánhat tőlem az, aki elintézi, hogy Olaszországban holnap reggelre elolvadjon annyira a hó, hogy kocsival biztonságosan el lehessen jutni Loppianoból Budapestre.

Hogy tekintünk az életre??

1. Ma délután felhívott Nagypapám, hogy mi van velem. A beszélgetés közben kiderült, hogy alig van ideje olvasni, pedig nagyon szeretne: komoly kihívást jelent neki, hogy egyáltalán meg tudja csinálni az alap házimunkákat...

2. Meglátogattam Gábort - anya unokatestvérét - a rehab intézetben. Kb 1 hónapja amputálták a lábát, és nem halad a rehabilitáció, valahogy nem tudja csinálni a feladatokat. Nem tud fordulni egyik oldaláról a másikra. Haza azért nem mehet, mert a felesége nem tudja egyedül gondozni. Egyedül Karin és a fia noszogatja rendszeresen (naponta), én meg hetente... A cél az lenne, hogy legalább be tudjon ülni magától a tolókocsiba, de ez egyelőre csak álom marad. Rengeteg felkavaró, megoldhatatlannak tűnő nehézség...
Ez a helyzet nagyon felkavart és elgondolkodtatott. Ahhoz, hogy bizonyos alapvető dolgok meglegyenek, nekik úgy meg kell küzdeniük, mint nekem mondjuk az olasz nyelvvizsgával... Ez nem túl igazságos... Megpróbáltam belegondolni, hogy milyen lehet Karinnak ez a helyzet: a kb 60 éves férje magatehetlen és túlsúlyos, és nem sok esély van a rehabilitációra... Egyszerűen nem bírtam átérezni ezt, mert talán belenyomorodna ekkora szenvedésbe a lelkem. Gábor helyzete meg olyan szörnyű, hogy végképp képtelen vagyok átérezni azt. Amikor félig öntudatlan állapotban belebámult a szemembe egy morzsányit talán mégis átéreztem belőle. Beleborzongtam.

Ezek a tapasztalatok teljesen kívül esnek az eddigi, hétköznapi élményeimtől, és érzem, hogy alakítanak. Alakítják az élethez való hozzáállásomat. Ez egyelőre csak annyiban nyilvánul meg, hogy ég a pofám amiatt, hogy bőven túl az alapvető szükségleteimen igyekszem valahogy megcsinálni a dolgaimat (tanulás, kutatás, olaszozás....) úgy, hogy közben a lehető legjobban érezhessem magam (jusson időm pihenni, kosarazni, filmet nézni...stb). Általában kb ilyesmik kötnek le, mikor hozzátartozóim azért feszülnek meg nap mint nap, hogy az alapvető házimunkák megcsinálása után legalább egy kis idejük legyen olvasni (Nagypapa), hogy át tudjanak fordulni egyik oldalukról a másikra (Gabi)...

Állás...

Beadtam életem első álláspályázatát a Károli Gáspár Református Egyetem Általános Lélektani és Módszertani Tanszékére. Fúúú, tök jó lenne már jövőre tanítani, miközben csinálom a PhD-t!

Megcsináltam ahogy tudtam az önéletrajzomat (kössz Bazs és Máccsi a helpet!) és a publikációs jegyzékemet. Írtó komolyan hangzik :)) Szerintem egyszerre komoly meg nevetséges, de mindenfélekép újdonság számomra hasonló publikációs jegyzéket csinálni magamról, mint amilyen a legnagyobb kutatóknak, professzoroknak van. És az egyetlen különbség az övéké és az enyém között, hogy az előbbi kicsit hosszabb :)

Ha valakit érdekel, leszedheti az önéletrajzomat innen, illetve az egyszerre röhejes és komoly publikációs jegyzékemet innen.

Hasonlót kívánok mindenkinek

Szabad vagyok. Tisztán érzem, hogy azzá válhatok, amivé akarok.

Tengernyi lehetőségem van, és ebből több is nagyon vonzó. Itthon, Olaszországban, Amerikában - ösztöndíjak, kutatási-tanári pálya, sportpszichológia, terapeutaság... Bármit választhatok, igaz bármelyik esetén keményen meg kell majd dolgoznom, de ez inkább felcsigáz, mint lelomboz.

És mindeközben engem szeret a legkiválóbb leányzó a világon!

Még szerencse, hogy ma este odatehettem mindezt Jézus elé egy szentmise keretében.

4 nap csoda - első fejezet: az odaút

Kihagyhatatlan lehetőségem adódott, hogy meglátogassam Kedvesemet Loppianóban. A Sudár házaspár még szeptember folyamán felajánlotta, hogy ők mennek majd október végén Loppianóba kocsival, és van-e kedvem velük tartani. Meg is beszéltük, hogy 22-én, csütörtök délben indulunk. Aznap reggel azonban az a hír fogadott, hogy előzőestikomolyabbkáréssérülésnélküliárokbafordulás miatt mégsem megyünk... Nehezen elfogadható és feldolgozható volt ez, Klárinak is és nekem is. Mentem volna én külön is, csak a repcsi pont rohatt drága volt azidőtájt... Aztán délután 3-kor kaptam egy sms-t Kedvestől, hogy minden nap fél 5-től megy vonat Velencébe, és esetleg másnap (pénteken) ha úgy alakul, mégiscsak kiutazhatnék. De gondoltam, miért ne próbálnám meg elérni még az aznapit, hiszen van még 90 percem arra, hogy utánanézzek az utazás részletinek, összepakoljak, felöltözzek, visszavigyem a Szt.János Apostol iskolába a tornateremkulcsot, elrohanjak a Keletibe, végigvárjam a nemzetközi pénztárnál álló sort, és esetleg még kajáljak is egyet, mert aznap még szinte semmit sem ettem... Nem mérlegeltem az esélyeimet, de elszánt voltam. Pár percnyi összepakolás után elrohantam leadni a kulcsot, és rohantam a keletibe, és úgy tűnt, hogy kb 15 perces sorban állás esetén még el is érem a vonatot. Csakhát a metrón velem összefutó ismerősöm azt mondta, hogy a nemzetközi pénztárnál órás sor szokott lenni... Sebaj, még mindig elszánt voltam. Elhatároztam, hogy az időben sorrakerülés végett nem félek használni a pszichós tudásomat (első körben kedvességet, második körben határozottságot). Aztán ha mindez mégis kevésnek bizonyulna, belegondoltam, hogy ha most úgyis elutazgatok 40 ezer fotintot, akkor simán belefér, hogy lefizessek 1-2 ezer forinttal valakit, hogy egy nappal többet lehessek Loppianoban Klárival... Ez a haditerv nagyon megnyugtatóan hatott rám, majdnem annyira, mint az, amikor megláttam, hogy a nemzetközi pénzárrészleg 3 nyitott kasszájánál összesen 4 db ember várakozik :) Így még kaját is vehettem az indulásig rendelkezésemre álló 6,5 percben, úgyhogy maximális örömmel ugrottam fel a vonatra, és zötykölődtem végig a potom 20 órát...

Pizzás paciens

Ma elbeszélgettem egy pizzaszeletárus sráccal, és a végén azt mondta, hogy ha majd lesz egy kis időm rá, akkor szívesen lenne a paciensem. Tök durva. Nyilván nem vállalom el diploma előtt, de akkor is jó érzés :)

Megérzés

Újrafogalmazás alatt...

Életmentés

Ma megmentettem egy katicabogár életét, akit a szőlőfürtömről sodortam bele a vízzel telt mosogatótálcába.

Mosoly a metrón utazók arcán :)

Ma reggel késésben voltam a suliba (igen, szombaton...). Az Újpest központi aluljáróban a metróhoz lefele battyogva már a lépcső tetején meghallottam: "bibimm, kérem vigyázzanak...". Elkezdtem rohanni, ahogy csak tudtam. A lépcső aljánál tartottam, amikor a géphang befejezte a figyelmeztető mondókát, hihetetlen robbanékonysággal kezdtem sprintelni, fékezés nélkül lendületből rohantam be a szerelvénybe, miközben már csukódott az ajtó... Tényleg teljes sebességgel érkeztem, így nem bírtam megállni sem magamtól a rendelkezésre álló kb 2,5-3m-en, amilyen széles ugye a metrószerelvény. Így az érkezési lendületemmel csapódtam neki a metró túlsó ajtajának, ahol hála Istennek nem állt senki... Nagyot csattantam, megfordultam, és láttam, hogy körülöttem sok-sok ember derűsen mosolyog rám :)) Jó érzés öntött el.